Happy Town

És ha megtalálom, aki elkövette az eredetit, azt is megemlítem ápdétben. Mindenesetre jobb, mint ami eddig volt. Aztán majd holnap ránézek, és biztos elsírom magam. Ja, a fejlécről van szó, persze.

Hurrá, hurrá…

Bréking: ez a template nem optimalizálja szét a fejlécképet. Akkor talán meg is próbálkozhatunk valami véglegessel, addig marad ez a teszt. Csinos, nem? Manyi fotózta a virágot. Tudom. Ki az a Manyi. Ő tudja.

Bádogszeletes népet!

Nostehát. Naakkor. Noszóval. Vannak itt nekünk elmaradásaink. Konkrétan az október úgy anzsenerál kimaradt (mondjuk a tavasz is, úgyhogy 1:1, ami az időjárás és a köztem zajló sziszifuszi meccs állását illeti, juteszembe: hideg van – ez csak annyiból izgalmas, hogy a télikabátomat újra üzembe kell helyezni, aminek hihetetlenül irritáló a bélése, ha az ember bedugja a kezét a zsebébe, olyan érzése lesz, mintha a táblán húzná végig körmét, már amennyiben e kéz a köröm körüli lerágott bőrrel rendelkezik, ami egyfolytában beleakad a szöszökbe, mindegy is, vissza a témához).

Az utóbbi másfél hónapban a következő élőlények, tárgyak és elvont fogalmak változtak meg körülöttem:

• a munkahelyem (friss, új, ropogós)
• a fiam (kommunikál)
• a lányom (visszapofázik)
• a gyerekszoba (szekrények kikerültek, ágyak be, fénykép később)
• a feleségem haja (csíkos és rövid)
• a saját szobám (szerintem lettek háziállataim: két darázs beköltözött az egyik könyvespolc mögé, csak még nem találtam meg őket, viszont ők is csíkosak és rövidek)
• a Windows-konfigurációm (erről később komoly post születik… valamikor… talán…)
• a hozzáállásom a blogíráshoz (minden elképzelhető mértékegység szerint nulla)
• a potenciális blogbejegyzés-témák (most komolyan: hogyan írjak fél évvel ezelőtti hírekről? Feloszlott a Beatles, vazz!)
• valamint a mobilszámom

és ezekről mind tudósítanom kellett volna. Rágom is miatta a körmömet (ez szinte értelemszerűen implikálja, hogy permanensen fázom, levezetést lásd fent).

Jelen pillanatban azonban két pozitívummal tudok szolgálni: a felsorolás utolsó elemét rögvest kipipálhatjuk, amennyiben a nyájas olvasó apercipiálja az alábbi tényt: Royaljerry új mobilszáma ezentúl  már nem az, ami volt régen, ám minden más nem-vonalas elérhetőség törölhető (az otthoni természetesen marad).

Annak, akit illet, megkapja levélben (igaz, akit meg nem, az nem olvassa a blogot).

A másik: nemsokára végre lesz saját domain. (Akinek ez a szó nem mond semmit, elég, ha annyit megjegyez belőle: ez sokkal-sokkal jobb dolog, mint egy hatalmas tál spagetti. Sőt, meg merem kockáztatni, még két hatalmas tál spagettinél is jobb.) Így tehát  nyugodt lelki tartással öltöztethettem át jelenlegi naplómat egy másik bűnranda ruhába, bízván abban, nemsokára úgyis megkapja a Végre Egyedi, Jerry Által Tervezett bőrt (mely esemény alkalmából Jerry újabb fél évig nem fogja frissíteni a bejegyzéseket, hivatkozván arra, hogy blogot dizájnol).

No meg természetesen egyévesek lettünk. A fiam is, meg a blogom is. És ez alkalomból köszönti kedves naplóját az ő írója, avagy:

bódog születésnapot!

Pega, bocsáss meg

…csak most vettem észre, hogy nem is vagy belinkelve a blogrollomon (ezúttal kihagyom a link szó duális terminológiájából levezethető összes poénforrást). Pótoltam vétkem. Akiknek meg ez túl belterjes: innen (nem) ismerjük egymást, sörözés megbeszélése vagy fél éve tart, azóta is egyeztetünk időpontot. Ez a (lassan ex) kollegám hívta fel a figyelmemet erre a cikkre, ahonnan ide mutatott egy URL. Erről jutott eszembe. Remélem, érthető.

Nomégegykis

kerekecske-gombocska, esti transzfer (lányok ágyba), aztán poszt, hogy a fal adja a visszajárót. Relax, calma, ilyet nyomat a türelem.

Train Back to Phoenix

Utazgatunk, utazgatunk, hol gépen, hol meg vonaton hazafelé, de a lényeg: mindeközben maradunk pici seggünkön, mert a travel bent zajlik, abban a bánatosan megdizájnolt koponyában, amit vagy tizen raktak össze (de ketten legalább), hát kérdemén: így néz ki egy kreatív arc? Akkor legalábbis igen, ha épp nem jut eszébe semmi egetverő, vagy épp – na sagschon! – pünkt péntek van, és már kiveri a munkakedv hiányából eredő vészes kocsmátlanság.

Újraittvan Jerry, kezeket fel, lábakat hashoz, igazodj, szenvedj.

Kezd

elegem lenni ebből a folyamatos rettegésből, amit a WordPress motor a képek optimalizációja címén művel. Le is szedtem a régi fejlécet – ez most úgy, ahogy elmegy.

Bizsereg a tenyerem már a saját site-om beindításától, megkapom a fizetést, első dolgom lesz, hogy – egy bizonyos könyv, és egy vagy több bizonyos lemez megvétele után – hostingcéget keresek. Tulajdonképpen van már, csak arra várni kell, mert annyira tuti, hogy nem is értem, miért nem mindenki arra pályázik (arra pályázik persze, azért van várólista). Addig meg kibekkeljük valami magyar szerveren.

Na tessék

…ezzel is megszenvedtem. 🙂

Achtung, achtung, ápdét!

Most itt tartunk (sárga helyett fekete, van ez így néha), és egy ideig nem akarok nyulakat látni. Megyek, és kódolok tovább.

Eznemaz

én napom, és még csak 44 perc telt el belőle. Most már így marad a header, de olyan ocsmányságot művel vele ez a motor, hogy már tűkön ülve várom, mikor lesz saját domainem és hostingom (bocs, mama, ez tényleg nem magyarul volt).

Először nem akarta feltölteni a fejlécet, nem részletezem, már ekkor megéreztem az idegbajorkán távoli  felbukkanása előtti síri csendet. Aztán arra gondoltam, hagyom az egészet, feltolok egy 400×400 demót, hadd szóljon. És ekkor jött a nagy kérdés: hol a viharba állítom be az Illustratorban a rounded rectangle sarkai lekerekítésének mértékét? Freehandben pofonegyszerű. No, semmi gond, mire való a Goojgel, ha nem erre… Nos ekkor ütött be a hisztériatájfun teljes valójában: sem a Google, sem bármelyik lap nem jelenik meg. Az meg már csak hab a torán, hogy a Winamp is panaszkodott valami driverproblémára, így még relaxációs zenei kúrát sem tarthattam magamnak.

Gép újraindít. És láss csodát. Na igen: that’s how Windows works.

Azért mégiscsak megmutatom azt a logo-demót a következő postban, sokkal szebb, mint ez az agyonoptimalizált (pesszimalizált, inkább) csík ott felül.

Egostyle (istentudjahanyadik)

Már megint kapsz a nyakadba egy újabb bőrt (egyszer csak elkészítem a sajátomat), de mivel sokan panaszkodtak, hogy a fekete alapon nem-teljesen-fehér betűk olvashatatlanok, változtassak a hangnemen, vagy vegyek nekik szemüveget, így muszáj volt lépnem. Ez amúgy is olcsóbb megoldásnak kínálkozott (nem vagyok tisztában a kurrens optikai árakkal), meg még aránylag esztétikus is (bár ha én lettem volna a főnök, a tervező kezére csaptam volna, mielőtt azokat a dropsedókat beeffekteli a képek alá, namindegy (nemmindegy)). Még feldobom a nyulamat a fejlécbe (ezt a frázist…) – elkészült ugyanis a Jerry logo 3.0 (a következő postban erről is meg fogok emlékezni) -, aztán már tényleg a kígyók jönnek (ha kész, az is bekerül a 400×400-ba).

Elvagyok így az állatokkal…