Necsinyá’

Te neköm necsinyá’, ho’ nemtod, mija kurrens trend a webön, mög húvanlöjírás a micsodárú’, me’ ha te webföjlesztő’, akkó’ két údalt mögmarkúsz, oszt’ jó lösz neköd.

És ne hajjak ezökután panasztot mög fórumba sírást, hogy mijaza mög hóvana, hö!

Emmög egy kép, me’ régön vút ilyen a csigalányrú.

b-2007-05-03-a-01.jpg

Felhőlabda

Ági, Lizus és Bíbaba (utóbbi csendes(?) megfigyelő) csütörtök reggel babaúszásra menet. Nap laposkúszásban az égen, hó sehol, kissé talán borús, hideg reggel. Ági vezet. Lizus a kocsiból nézelődik kifelé.

– Felhő. Labda.
– Mit mondtál, bogaram? Igen, felhős az ég. És a kisfiúk labdáznak a téren.
Ági körülnéz, valóban labdáznak-e valakik valahol, de menet közben nincs sok esély megtalálni őket.
– Felhőlabda.
Kereszteződés, lassítanak. Ági kinéz balra, kisfiúk sehol.
– Hol a labda, bogaram? Nem látom.
– Ot. Ot. – Lizus kifelé mutogat, el, a távolba.
– Felhőlabda!
A pirosnál nejem végül úgy gondolja, utánajár ennek a problémának. Valóban, kicsit felhős az ég, de labdát, vagy bármit, ami labdára emlékeztet közel s távol nem talál.
– Felhőlabda! Felhőlabda! Ot ot ot! – Lizus szinte megszállottan böködi ujjával az ablaküveget, a lámpa unottan sárgára vált.
– Hol, kicsim?
Ági megszállottan kutat a tekintetével bármi után, ami gömb alakú, vagy fehér, netalán egyszerre mindkettő.
Zöld.
– OTT!
Lizus ujja kategorikusan a horizontra szegeződik.
Ági egyesbe vált.
Gázpedál.
Egy pillanatra még balra fordítja a fejét, oda, ahova a csigalány ujja mutat.

És hirtelen, ahogy elindulnak, észreveszi messze, a horizont alján egy kerek, fehér valaminek a körvonalait. Nehéz kivenni a távolból, de valóban ott lebeg. Ági meglepetésében levegőt sem kap. Kissé elmosódott, kissé halvány, de kör alakú, és valóban fehér. Egy igazi felhőlabda: az épp leszálló Hold.

b-2007-02-15-a-01.jpg

Gyorsan, valami postot

hogy Lulu kedvenc gasztropoétájának címét plagizáljam, mert ha D. az előző, kissé alvilági teremtménnyel szembesül elsőként a blogon, egy életre elmehet a kedve a virtuális naplóktól. Ahogy tegnap említette, ő csak egyszer egy héten, neki inkább az írott könyv szaga (lehet ám ennek is, ne tudjátok meg, milyen illatokat képes árasztani az elfüstölt tápegység).

Tegnap volt bíbaba keresztelője, egy lehetséges megközelítésről olvassátok Lulut, akit ajánlanék Mr. Spielberg és Mr. Ecclestone figyelmeibe, lehet, megvan az új Indiana Alonso, és – ahogy írja – még a divatra is ügyel. Csigalány meglehetősen sértett hangnemben asszisztálta végig öccse tortúráit (mi az, hogy nem vele, és miket dumál ez a pasi ott az asztal mögött, hideg van, különben is, hol a cica, cicát akarok, anyaaaaaa, dejeee, moszt), ezalatt a fél vendégsereget (macskástul) próbálta terelni a templomból. Kifele. Szertartás alatt. Utána viszont hallhattunk tőle pár kortárs művet zongán (Op. 3. Ah, Gott, das ist mein Trauma, Allegro ma non troppo, de azért annyira igen, hogy ne lehessen elkapni).

Bíbaba ezalatt még azt is egykedvűen tűrte, hogy a fejére csorog valami, aminek következtében ő már egyszer s mindenkorra megfellebbezhetetlenül evangélikus. Hitbéli neveltetéséről egyfelől a katolikus Rómában élő rendes, zsidó származású, reformátusnak megkeresztelt ateista művészettörténész nagybátyja, másfelől a Bellevue-ben lakó építészmérnök nagynénje fog gondoskodni. Ajjaj. Ökumenikus belsőépítész lesz a srác.

b-2007-02-04-b-01.jpg

Csigalány beszól

b-2007-01-02-b-01.jpg

Idefigyelsz egérmakett: ezen az ágyon én vagyok a góré, behúzod füled-farkad, és csak akkor dumálsz, ha kérdezlek! Értettem?

Gépet szerelek

…végre. Laptop helyett desktop. Egyfolytában az R.E.M. And I Feel Fine válogatáslemeze szól, ezek akkor még tudtak zenélni, úgy értem zenét írni, mármint nyolcvankettő és nyolcvanhét között, aztán megette őket mammon, nyamm. Kis ideíg az átállás miatt felfüggesztem netes tevékenységemet, de gyorsan kell cselekedni, mert a nagyszobában tornyosuló alkatrészdzsungel nem maradhat ott délig. Utána mély levegő, és bekapcs: ha lesz még post idén, az azt jelenti, nem füstölt el semmi ebben a pillanatban, vagyis jól sikerült összerakni.

És készült egy kép a csigalányról, ha nem az enyém lenne, beleszeretnék, bár még akkor is kettőtöl öt év, a kor miatt, ugye. Vagy több.

b-2006-12-29-a-01.jpg

Csendes szombat

Reggel négykor lányom helyett a bal fülem keltett: ott folytatta, ahol előző este abbahagyta. Lüktetés, nyilallás. Kávé, cigaretta, internet, szellőztet. Mély levegő, néma ámokfutás. Nejem javaslatára félig holdkórosan előbányásztam egy zoknit a szekrényből, megtöltöttem sóval, majd ezt a műveletet megismételtem, miután a nagylábujj magasságában található lyukat kiiktattam a képletből. Összecsomóztam, bevágtam az eredményt a mikróba, és bementem kiüríteni a hamutartót. Visszatérve elsőként a szag csapott meg, csak utána rántottam fel a plexiajtót, amely mögül dőlt a füst kifelé, az alján valami barna levet eresztő fekete massza parázslott, és csak cafatokban lehetett kivakarni.

Hajnalban odakozmált a zoknim.

olvasásának folytatása

Reggel hét

(amit megint majdnem úgy kezdtem, hogy “reggel hát”, ld. a vonatkozó sztorit: “meg, hát“). Három órája fent, lassan kezdek beállni lányom életritmusára, aki hatkor vidáman betrappolt a szobámba, némi nyomatékkal a hangjában közölte velem: “paszi” (gyermektelen ésvagy egyedülálló szülők kedvéért: “paci”) – mely parancs egyet jelent az “Einstand. Enyém a géped, de egye fene, te is leülhetsz, csak akkor mutass nekem lovakat.” tömör és lényegretörő felszőlítással -, majd ugyanezzel a lendülettel letette cumisüvegét a PC-re, kibányászott valahonnan egy tollat és egy dobókockát, végül rövid megbeszélés után együtt elindultunk felkeresni anyát.