Click here for Mór

 

b-2007-02-21-b-01.gif

A magyar nép rettenetes nagy problémája, hogy vagy egy bűnesettel több van, vagy egy gyanusítottal kevesebb.

És ez még mind semmi. Drága nagyapám, aki emlékemiben leginkább az anyám által átadott idézetek formájában él, sziklaszilárdan hitt a háromszoros invesztíció elvében: vagyis bármit, amit el akarsz érni, háromszorosan kell alátámasztani. Ha állást keresel, legalább három hirdetésre add be a jelentkezést, hogy egy sikerüljön. Ha egybőröndnyi ruhával vágsz neki az útnak, készíts elő hármat. Ha a Mont Blanc-t akarod megmászni, trenírozz a Himalájára. Ésígytovább. Jó, azt mondjuk soha nem állította, ha esküvőre készülsz, legyen három menyasszonyod.

Nomármost. Az addig frankó, hogy ezt az elvet hőn szeretett nyomozószerveink is magukévá tették. Ha a Kossuth téri közálapotokat akarják helyretenni, megcélozzák az országos nyugalom fenntartását. Ha a legnagyobb kábítószerfogásra készülnek ever, lefülelnek egy tonnát. Igaz, az is valami. Ha a kerületi drogbárót akarják elkapni, irány a régiós maffiavezér. Ezzel nincs is semmi baj, a futballisták is hegyi levegőn edzenek, hogy aztán emberi körülmények között legyenek képesek gólt lőni.

De az milyen már, hogy az egyenletben nem csak hárommal kell osztani vagy szorozni, hanem változót is kell cserélni – mert most nagyjából ez történik. Keressük a postásgyilkost. Oké. Találunk egy faszit. Oké. Jé, elkaptuk, tényleg ez a gyilkos. Plusz ÁFA: még Mórhoz is köze van. De jó!

Javaslatom a következő: induljunk ki a Teve utcából. A sortüzes sztoriból. Keressük a tettest. Sőt. Keressünk sok tettest. De csak lazán, mintegy érdeklődésszinten. Fogunk találni egyet. Na, az lesz az az ürge, aki Móron lőtt. De semmi baj, mert közben kutattuk a banki kivégzőosztagot is (mit kivégzőosztagot? Hadsereget!). Elkapunk egy fickót: megvan a postásgyilkos. És mialatt épp őt köröztük, meg fogjuk találni a Kossuth téri aljanép titkos főszervezőjét, de csak abban az esetben, ha legalább három emberkét fogtunk el, akik kézbesítőket végeznek ki.

Nekem speciel semmi bajom az eljárással, ha működik. Végülis soha nem lehet tudni, melyik lépéssel mit váltunk ki valóban a felszín alatt. Ahogy mh szokta mondani: nem biztos hogy attól kapod vissza a jót, akivel te megcselekdted azt. De átlagban kijön.

És végül, hogy ne mások tollával ékeskedjek, idecitálnám az első mondat eredetijét is; Afif Safieh, a PFSZ londoni képviselője mondá vala: The tormenting dilemma of the Middle East is this: either we have one people too many, or one state too few.

Reklámok

Rigóstreet, rigóstreet…

Worluk hívta fel a figyelmet az alábbi észveszejtő ökörségre Pilhál György jóvoltából, aki az alábbi leírhatatlan baromságot böffentette a Magyar Nemzet c. lapba:

Nem tudja, más hogy van vele – dohogott tovább angol ismerősöm –, tőle idegen, ha az ember egy gyermekkel kel nászra. Ha majd egyszer lovas szobrot kap Celldömölkön a Kiss Péter, akkor azt valószínűleg nem a fiatalkorúak terelgetéséért kapja… Egyébként nem kell felkapni a vizet, az ifjúsági szövetségnek (KISZ) mindig kutya kötelessége volt felkarolni a fiatalságot… Különben utánanéztem. Kiss Péter honlapjának csupán angol nyelvű szövege tudósít a politikus különös házasságáról, imigyen: „He is married with one child.”
A helyzet melegszik.

Kérem, válasszon az alábbi lehetőségek közül, melyik igaz leginkább Pilhál Györgyre:

  1. Ez hülye.
  2. Ez hülye, és nem tud angolul.
  3. Ez hülye, nem tud angolul, és részeg disznó.
  4. Ez hülye, nem tud angolul, részeg disznó, és minderre büszke.

Definíció kérdése

Ez ma jött az esti postával, mh küldte, és azt hiszem, ezért a levélért övé a heti nyeremény, átveheti a szerkesztőségben.

Nacionalizmus
“Magyar seggbe magyar lófaszt!”

Sovinizmus
“Minden seggbe magyar lófaszt!”

Globalizmus
“Minden lófaszt magyar seggbe!”

Catherine Bridge, Boston

1939, New York.

Egy irodaház sokadik emeletén vagyok, bálterem. Faparketta, vékony falak, semmi dekoráció. Rajtam kívül csak hárman: Gene Kelly, Donald O’Connor, meg egy nő, napszemüvegben. Az Ének az esőben-t próbáljuk, nekem is táncolnom kell: Kellyvel és O’Connorral fel akarjuk találni az új szórakoztatási formákat.

b-2007-02-14-a-01.jpg

Körbe-körbe vágtatunk a fal mentén, néha előkapok egy kisujjnyi hegedűt, melynek végén pár zongoraszerű billentyűből is ki tudok csalni hangokat. O’Connor a hatás fokozása érdekében néha elbújik Kelly köpenyében. Valami hatalmas gépállat belsejébe kerülök, még mindig a bálterem: egy patkány is hegedül a kerekeken. Ez nem álom. A padlón fekszem háton, a nő hirtelen fölémhajol, ujjnyira arcomtól, napszemüvegének tükrében észreveszem a rendezőt, aki hátul forgat, kopaszodó hatvanas, örülök neki, mert a filmben őt nem lehet észrevenni. Még két nő jelenik meg, egyiknek valamit próbálok magyarázni, de csak torzan vagyok képes angolul beszélni, egyfolytában a kiejtésemre panaszkodom, a nő viszont nem érti, kiét kifogásolom. Közben a rendező hozzám beszél: azt meséli, kinek a megbízásából készül a film. A szemben lévő épületre mutat, aranyozott homlokzat, titokzatos ház, nem lehet tudni, mire szolgál az épület. Valaki nagyot kaszált egy ingatlanbiznisszel, 7000 dollárt keresett vele, ennek örömére építette azt, de ez még a régi árfolyam, akkor sokkal többet ért ennyi pénz. “Ez biztos valami zsidó biznisz.” – gondolom.Boston, folyópart.

Putyuval repültünk Bostonba, de a budapesti Dunaparton kötünk ki. Még mindig harminckilenc. Tudom, az időgép miatt. Ez nem álom. A mobilomon folyamatosan tartom a kapcsolatot a jelennel, egyszerre megjelenik rajta Gina üzenete, Putyunak akarok valami hasonlatot mondani erről, de rendszeresen közbeszól, elfelejtem.

b-2007-02-14-a-02.jpg

Boston, Catherine Bridge.

Egy hatalmas épület tövében nézzük a járda mozaikkirakását. Fölöttünk magasan egy hétpilléres utcai híd fut: a Catherine Bridge. Valami uralkodó hét lányáról nevezték el, a vezetéknevük volt Catherine – Kati elmagyarázza, ezekről a mozaikkirakásos nevekről (a hét lány nevéről) született egy gyermekmondóka. Elkezdi dúdolni azon az angyali hangon, ahogy gyerekkorunkban. Putyu eltűnik, én utána, az utcasarkon a híd alatt jobbra, de tudom, nem szabad elvesznem egy idegen városban, idegen időben. Még mindig harminckilenc. A folyópartra érünk vissza, nemsokára kitör a világháború. Ez nem álom. Feltűnik valami utcai árus egy rúddal, 1500 dollár egy darab figura róla, sok, nem veszem meg. Putyu eltűnik. Én belefutok egy nőbe, csak ziháltan tudok beszélni. Elmondom neki, a jövőből jöttem, nemsokára kitör a háború. “A világháború, a második.” Meneküljön, csak két biztonságos hely van a világon: Svájc és Amerika. Putyu újra mellettem, haza akarunk jutni. Ez nem álom. Visszafele sietünk a parton, belefutunk egy fiatal turistapárba: “Honnan jöttetek?” “Pestről.” “Jó, de melyik időből?” Nem értik, elmagyarázzuk: repülővel visszautazunk New Yorkba, és ezalatt egyben vissza 2007-be is, tehát duplán fogunk utazni. Futunk tovább, közben a mobilomon megjelenik egy zavaros, régi filmeket idéző videó, melyben az a nő üzen, akivel beszélgettem a parton: hálálkodik, hogy megmentettem az életét, én meg félek, hogy beleszóltam a történelembe, és kizökkent az idő. Egyszerre modern kocsik tűnnek fel a parton: úgy tűnik, valahogyan megérkeztünk a jelenbe. De nem: még csak 2006, egy évvel korábban van, én még csak 33 éves vagyok.

Hirtelen felébredek.

Még mindig harminckilenc. Ez nem álom.

Windows programok, melyek nélkül nem élet az élet #1

Who Am I: Democrat Or Republican? 1.0

Úgy látszik, vannak olyanok, akiknek nem esett le az ejtőernyős húszfillér 18 év alatt (vagy 21? mennyi a választási korhatár Amerikában?). Az ilyen – kicsiny honunkban bizonytalan X százaléknak nevezett – izé… mondjuk úgy, politika iránt nem túl fogékony egyedeknek készítette el William K. Coe időt és fáradtságot nem kímélve azt a programot, melynek segítségével a tisztelt állampolgár eldöntheti magáról, amit mindig is, de eddig soha, vagy legalább négyévenként, ha nagyon muszáj.

b-2007-02-12-a-01-small.gif

Gondolom Mr. Coe intenciója szerint e magasröptű teszt kitöltése után az addig tudatlan zombi egyszerre megvilágosodik, lesöpri a polcról DVD sorozatgyűjteményét, haladéktalanul beszerzi a megfelelő történelemfilozófiai és társadalomkritikai műveket az eredmény függvényében, homlokára csap, és másnap reggeltől fogva harcos demokratává, avagy harapós republikánussá válik.

Javasolnám itthoni bevezetését is, hasonló kérdésekkel találkozhatunk kereskedelmi televízióink mélyenszántó műsorai reklámblokkjainak és bulvárlapoknak a végén. Ismétlem, csak a bizonytalanok számára. Hogy tudják, mi fán is terem a politika.

Ha kirúgjuk a sámlit

TSZA azt írja az Indexen, hogy nem olyan tiszta sor ez a kivégzés ott lenn, délkeletre (nagyon dél, közepes kelet). Igaza van, bár némi pontosításra szorul. Ceausescu et. végperceit ui. nem nyolcvankilenc végén láttuk. Sokáig, nagyon sokáig nem adták le azokat a képsorokat – talán ha kilencven kora tavaszán mutatták be először itthon.

De nem is ez a lényeg, ez csak adategyeztetés. A problem valóban az, amit írt:

(…) ezzel a kivégzéssel a legfõbb baj, hogy Szaddám Huszeint pusztán egy nyolcvankettes vérengzésért ítélték halálra. Dudzsailban egy síita párt emberei az életére törtek, bosszúból száznegyvennyolc embert végeztetett ki.

Nyolcvannégy karácsonyát és az újévet – tizenegy éves fejjel – Bagdadban töltöttük. Apánknál.

b-2007-01-01-b-01.jpg

olvasásának folytatása

Napi horror

b-2006-12-16-a-01.jpg

Egy méreggel elvégzett szerdai kivégzés végrehajtói nem megfelelően döfték be a tűt egy emberölés miatt halálraítélt vénájába. Az elítélt ezért 34 percen át haldoklott, s szemtanúk szerint végig a tudatánál volt: beszélni próbált, levegőért kapkodott, rángatózott, s láthatólag nagyon szenvedett.