hogy Lulu kedvenc gasztropoétájának címét plagizáljam, mert ha D. az előző, kissé alvilági teremtménnyel szembesül elsőként a blogon, egy életre elmehet a kedve a virtuális naplóktól. Ahogy tegnap említette, ő csak egyszer egy héten, neki inkább az írott könyv szaga (lehet ám ennek is, ne tudjátok meg, milyen illatokat képes árasztani az elfüstölt tápegység).
Tegnap volt bíbaba keresztelője, egy lehetséges megközelítésről olvassátok Lulut, akit ajánlanék Mr. Spielberg és Mr. Ecclestone figyelmeibe, lehet, megvan az új Indiana Alonso, és – ahogy írja – még a divatra is ügyel. Csigalány meglehetősen sértett hangnemben asszisztálta végig öccse tortúráit (mi az, hogy nem vele, és miket dumál ez a pasi ott az asztal mögött, hideg van, különben is, hol a cica, cicát akarok, anyaaaaaa, dejeee, moszt), ezalatt a fél vendégsereget (macskástul) próbálta terelni a templomból. Kifele. Szertartás alatt. Utána viszont hallhattunk tőle pár kortárs művet zongán (Op. 3. Ah, Gott, das ist mein Trauma, Allegro ma non troppo, de azért annyira igen, hogy ne lehessen elkapni).
Bíbaba ezalatt még azt is egykedvűen tűrte, hogy a fejére csorog valami, aminek következtében ő már egyszer s mindenkorra megfellebbezhetetlenül evangélikus. Hitbéli neveltetéséről egyfelől a katolikus Rómában élő rendes, zsidó származású, reformátusnak megkeresztelt ateista művészettörténész nagybátyja, másfelől a Bellevue-ben lakó építészmérnök nagynénje fog gondoskodni. Ajjaj. Ökumenikus belsőépítész lesz a srác.
Filed under: bí-baba, családi örömök, csigalány, irl | 1 Comment »
royaljerry 