Just Found Out Why

I didn’t become a doctor. Would you trust a doc called Pox coming from town called Pest?

Innen szép nyerni

…holnap kifejtem. Meg sokminden mást is. (Ó anyám, miért nem születtem kicsiny pitypangnak a réten?)

Tíz percre lehunytam

a szemem, mert már nem bírta a monitort. Kulcstartókat láttam magam előtt, és embereket, akik kulcstartókat esznek. Megkérdeztem az egyiktől, nem túl kemény-e, azt válaszolta, nem, csak a karika és a játék közötti lánc túl nyers, jobban ki kéne sütni. Megfogott egyet, bevette a szájába, azt hiszem be akarta bizonyítani, hogy ízlik neki, de valami nem sikerült, mert pár másodperccel később kiköpte. Aztán kihúzott még egyet a gyomrából, meg még egyet, és csak húzta, húzta a sok láncot, mind egymásra tekeredve, játék és karika már nem is volt rajtuk, csupa lánc, én csak néztem, nem is kérdeztem semmit, csak éreztem, hogy az én gyomromba kúsznak át lassan, azt felelte, finom, edd!, bent megpuhul, átkúszik az ereidbe és a véreddé válik. Arra ébredtem reszketve, hogy az agyam felé tart.

Essemazanap

amikor felvenném a versenyt Kaszparovval, aki húsz táblán egyszerre, én örülök, ha egyórai alvás után a mai kötelezőt rutinból lenyomom (lenyomom, mert nemigen kell gondolkodni hozzá) – téli szünet is over, dolgozni kell, annak csak nappal van értelme. (mármint ennek a fajtának), ám miután a munkán kívüli egyetlen érdekes tevékenységem perpill a mellékhelyiség és a szobám közötti útvonal konstans, de igen gyors sebességgel történő gyakori megtétele oda/vissza, kell valami változatosság is, így született meg ez a post, aminek a világon semmi értelme azon kívül, hogy várok az egyik HP szerver oldalfrissítésére, és addig semmi egyéb dolgom nincs.

Mind a négy

állandó látogatómnak: olyan jó, hogy vagytok.

Ma délután kikapcsol a szóhenger családi vendéglátás okán. De majd utána. Akkor kompenzálva lesz.

Levél az új munkaerőnek

Drága anyukámnak holnap vissza kell adnom egy darab hatalmas bőröndöt. Üresen. Per pillanat tele emlékekkel, a Falkból hoztam át, amikor régi szobámat ürítettem. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, muszáj volt külön taget létrehozni neki, annyi finom falat lapul benne, mondhatni, az egész kilencvenes évek, és még vagy további három. Már ami engem illet belőle.

Íme, az első.

olvasásának folytatása

Minden álmom

Dávid azt írja a WiW üzenőfalán:

minden álmom megtanulni óörményül

Ezt én így olvastam először:

minden álmom megtanul óörményül

A láz miatt lehet, de tény, hogy a második verzió nekem jobban tetszik. Kicsit pszichedelikus, ahogy az állapotom is.

b-2007-01-06-a-01.jpg

Rich man and Lazarus, from an ancient Armenian lectionaryFilm pereg előttem.

Kézzel rajzolt óörmény családapák és családanyák rohangálnak fel-alá a papiruszszín-háttér előtt, miközben kalligrafikus szépségű szövegfolyamok lebegnek körös-körül, melyekből egy szót nem értek, ahogy a kiabálásokból és párbeszédekből sem. Belekapaszkodok a sikolyok betűinek lelógó száraiba, úgy lógok és hallgatom a felismerhetetlen nyelvű tébolyt. Mindenki engem néz és hozzám beszél, választ vár, miközben semmit nem értek az egészből, ők azt nem értik, miért nem felelek. Az álmom megtanult óörményül, és azt hiszi, én is. Bejön egy alak, feje farkas, teste gyík, rákiált egy fekvő emberre.

Lázár feltámadt.

Ez a Lázár nem az a Lázár, ezt én is tudom, de nem nyugtat meg. Most már csak ketten járnak a szobában, a farkasfejű meg a halottarcú, fölém repülnek, és a kézírást kezdik enni két oldalról a fejem felett, nemsokára el fognak érni. Közben ordítanak ugyanazon a felfoghatatlan nyelven, ami lassan huhogássá, brekegéssé és csörgődobhanggá változik. Lassan, nagyon lassan kimondok egy szót (én sem értem, csak mondom), ettől elenged a közben rámtekeredett négy g betű. Lezuhanok, egy toronyra esek, körülötte hárman ülnek, egyikük széken, a másik kettő a földön, ezek isznak. Menekülni akarok a színről mielőtt észrevesznek, de utánamzuhan a két üldöző, most már öten a nyomomban. A városkapuhoz érek, de nem nyílik, tudom, ki kell mondanom a szót még egyszer ugyanolyan lassan, de nem megy, csak hadarni tudok. Az öt alak már majdnem karnyújtásnyira. Hirtelen leülnek törökülésbe, elnevetik magukat, ettől összekeveredik minden, és a kapun kívülre kerülök. Kinyílik a kapu, kijönnek mind az öten, egyszercsak eggyé válik, embertestű lénnyé, megfogja a kezem, ettől megnyugszom. Meg akarom kérdezni, miért üldözött, de csak gurgulázik tovább a felsőbb regiszterekben, annyit értek már belőle, hogy a szövegek miatt, az írás miatt, meg a betűk miatt.

A láz miatt, ja, persze.