Legalize…

…it.

Million Marijuana March 2007

Húsz másodperc

Fiatal, huszonegykétéves, középmagas, kisprortolt fiú. A hatalmas iroda közepén tűnik fel, épp ugyanoda tartunk: ő határozott lépésekkel közeledik, én még kissé álmosan botorkálok. Öt méterről már megérzem az arcvíze kellemes, de mégsem tolakodó illatát. A mosdó előtt futok bele. Egyik kezében iratköteg, a másikban narancsszínű ing. Rajta kék felső, sárga egyennyakkendő, fekete nadrág, fekete öv, azon a legújabb generációs telefon szolid bőrtokba rejtve, a szárak vasalt éle alatt a legfényesebbre polírozott cipő, amit valaha láttam. Épp előreengedném, de a titkárnő megelőz:

– Ezt a projektet, János…
– Pillanat, tündér, pillanat, fél perc, és a tied leszek.

Belépünk. Egy pillanat műve az egész: fél másodpercig a bal gallérjára mered a tükörben, majd hirtelen lekapja magáról a kék rövidujjú egyenruhát, ott áll előttem félmeztelenül. Három másodperc: az örökkévalság. További egy másodperc, amíg felmérem a menekülési lehetőségeket: hátam mögött ajtó, futhatnék. Végül is nem adott okot rá, minek féljek. Hirtelen megtöri a kínos csendet, a levetett felső gallérját elcsúfító kétmilliméteres foltra mutat, és magyarázatképpen hozzáteszi:

– Ki van ez már gecizve, a kurvaannyát, bazmeg.

Helyben vagyunk.

Védett: Now What?

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Gyorsan, valami postot

hogy Lulu kedvenc gasztropoétájának címét plagizáljam, mert ha D. az előző, kissé alvilági teremtménnyel szembesül elsőként a blogon, egy életre elmehet a kedve a virtuális naplóktól. Ahogy tegnap említette, ő csak egyszer egy héten, neki inkább az írott könyv szaga (lehet ám ennek is, ne tudjátok meg, milyen illatokat képes árasztani az elfüstölt tápegység).

Tegnap volt bíbaba keresztelője, egy lehetséges megközelítésről olvassátok Lulut, akit ajánlanék Mr. Spielberg és Mr. Ecclestone figyelmeibe, lehet, megvan az új Indiana Alonso, és – ahogy írja – még a divatra is ügyel. Csigalány meglehetősen sértett hangnemben asszisztálta végig öccse tortúráit (mi az, hogy nem vele, és miket dumál ez a pasi ott az asztal mögött, hideg van, különben is, hol a cica, cicát akarok, anyaaaaaa, dejeee, moszt), ezalatt a fél vendégsereget (macskástul) próbálta terelni a templomból. Kifele. Szertartás alatt. Utána viszont hallhattunk tőle pár kortárs művet zongán (Op. 3. Ah, Gott, das ist mein Trauma, Allegro ma non troppo, de azért annyira igen, hogy ne lehessen elkapni).

Bíbaba ezalatt még azt is egykedvűen tűrte, hogy a fejére csorog valami, aminek következtében ő már egyszer s mindenkorra megfellebbezhetetlenül evangélikus. Hitbéli neveltetéséről egyfelől a katolikus Rómában élő rendes, zsidó származású, reformátusnak megkeresztelt ateista művészettörténész nagybátyja, másfelől a Bellevue-ben lakó építészmérnök nagynénje fog gondoskodni. Ajjaj. Ökumenikus belsőépítész lesz a srác.

b-2007-02-04-b-01.jpg

Nem Photoshop, Budapest

Nem állítom, hogy nincsenek pikáns felhangjai, azt sem, hogy nem úgy totál értelmetlen, ahogy van, viszont én fotóztam a Karinthy-n egy zöldésgesnél (mobillal, naná, nincs olyan kis hendi kemem, mint amilyet Ági kapott karácsonyra).

Ezennel kívánok mindenkinek sokkal de sokkal boldogabbat, mint ami az elmúlt 365 volt, a számomra fontosak – kivételesen – név szerint a növény alatt. Valószínűnek tartom, hogy jelentkezem még idén, de holnap este höchstwahrscheinlich mindenkinek érdekesebb elfoglaltsága lesz, mint blogot olvasni.

b-2006-12-31-a-01.jpg

Attila, Ádám, Ági, Balázs, Boriska, Bíbaba, Csibe, Csigalány, Dani, Deske, Enci, Eszterke, Eörs, Győző, Iben, Ildi, Kati, Kilfish, Krisz, Kriszta, Kárász, Linda, Lityi, Madár, Mama, Manyi, Monique, Nagymama, Nagymesternő, Nati, Náni, Nóri, Oksana, Paula, Razvan, Rudo, Sanyi, Szüts, Timó, Vera, Vojnich

Sándor, megint hiányzol, bazze.

Csendes szombat

Reggel négykor lányom helyett a bal fülem keltett: ott folytatta, ahol előző este abbahagyta. Lüktetés, nyilallás. Kávé, cigaretta, internet, szellőztet. Mély levegő, néma ámokfutás. Nejem javaslatára félig holdkórosan előbányásztam egy zoknit a szekrényből, megtöltöttem sóval, majd ezt a műveletet megismételtem, miután a nagylábujj magasságában található lyukat kiiktattam a képletből. Összecsomóztam, bevágtam az eredményt a mikróba, és bementem kiüríteni a hamutartót. Visszatérve elsőként a szag csapott meg, csak utána rántottam fel a plexiajtót, amely mögül dőlt a füst kifelé, az alján valami barna levet eresztő fekete massza parázslott, és csak cafatokban lehetett kivakarni.

Hajnalban odakozmált a zoknim.

olvasásának folytatása