Na tessék

…ezzel is megszenvedtem. 🙂

Achtung, achtung, ápdét!

Most itt tartunk (sárga helyett fekete, van ez így néha), és egy ideig nem akarok nyulakat látni. Megyek, és kódolok tovább.

Eznemaz

én napom, és még csak 44 perc telt el belőle. Most már így marad a header, de olyan ocsmányságot művel vele ez a motor, hogy már tűkön ülve várom, mikor lesz saját domainem és hostingom (bocs, mama, ez tényleg nem magyarul volt).

Először nem akarta feltölteni a fejlécet, nem részletezem, már ekkor megéreztem az idegbajorkán távoli  felbukkanása előtti síri csendet. Aztán arra gondoltam, hagyom az egészet, feltolok egy 400×400 demót, hadd szóljon. És ekkor jött a nagy kérdés: hol a viharba állítom be az Illustratorban a rounded rectangle sarkai lekerekítésének mértékét? Freehandben pofonegyszerű. No, semmi gond, mire való a Goojgel, ha nem erre… Nos ekkor ütött be a hisztériatájfun teljes valójában: sem a Google, sem bármelyik lap nem jelenik meg. Az meg már csak hab a torán, hogy a Winamp is panaszkodott valami driverproblémára, így még relaxációs zenei kúrát sem tarthattam magamnak.

Gép újraindít. És láss csodát. Na igen: that’s how Windows works.

Azért mégiscsak megmutatom azt a logo-demót a következő postban, sokkal szebb, mint ez az agyonoptimalizált (pesszimalizált, inkább) csík ott felül.

Egostyle (istentudjahanyadik)

Már megint kapsz a nyakadba egy újabb bőrt (egyszer csak elkészítem a sajátomat), de mivel sokan panaszkodtak, hogy a fekete alapon nem-teljesen-fehér betűk olvashatatlanok, változtassak a hangnemen, vagy vegyek nekik szemüveget, így muszáj volt lépnem. Ez amúgy is olcsóbb megoldásnak kínálkozott (nem vagyok tisztában a kurrens optikai árakkal), meg még aránylag esztétikus is (bár ha én lettem volna a főnök, a tervező kezére csaptam volna, mielőtt azokat a dropsedókat beeffekteli a képek alá, namindegy (nemmindegy)). Még feldobom a nyulamat a fejlécbe (ezt a frázist…) – elkészült ugyanis a Jerry logo 3.0 (a következő postban erről is meg fogok emlékezni) -, aztán már tényleg a kígyók jönnek (ha kész, az is bekerül a 400×400-ba).

Elvagyok így az állatokkal…

Hivatalos célkitűzéseim

• Szeretnék megkerülhetetlen sajtótényező lenni.
• Azonnal.
• Szeretném, ha többen olvasnának, mint a Népszabadságot.
• Kívánom a haza szabadságát, a sajtó eltörlését, vagy fordítva.
• Uniót.
• Bárkivel.
• Célom, hogy a CNN tőlem vegye a híreket.
• Vagy lopja.
• Vagy legalább hivatkozzon rám.
• Ami ezen a blogon nincs megemlítve, az ne történhessen meg velem.
• Pláne másokkal.
• A Google csak rajtam keressen.
• A Yahoo is.
• Egye fene, az kereshet a Google-n.
• Ingyen sört.
• Ingyen Szigetet.
• Az LGT és a Franz Ferdinand lépjen fel minden nap.
• Presser Gábor és Alex Kapranos költözzenek össze.
• És készítsenek háromlemezes konceptalbumot.
• Naponta.
• Az ápolók ne rángassanak vissza a kórterembe ha rámjön az írógörcs.

Kelt, mint fent, kétezernagyonkevés,

Jerry

(a nyula nevében)

4 Hippies

CFDG | Photoshop CS2

Töredék

Gergely atya a kápolna mellett állt, és épp egy pénzdarabot dobált unottan, mikor arra jött Eszter nővér. Vágyakozva ránézett, majd ennyit mormolt maga elé:

– Azért szeretlek, mert jobb fej vagy, mint az Írás.

Florida, paradicsom

Aszongya az Index:

Ritka halált halt a hét végén az egyesült államokbeli Floridában egy egzotikus állatokat tartó farm gazdasszonya: nyolc mázsás tevéje megrúgta, majd ráült.

Nomost ezt helyből úgy olvastam, hogy nyolc mázsás tevéje megdugta. Hajnali három, asszem el kéne mennem aludni, ha nem éppen onnan jönnék. A nappaliban ébredtem, és olyat álmodtam, amit most pont nem írok meg, mert a legaktuálisabb szorongásaimat tükrözte, de hajszál.

Azért Juli, ha beszélsz a Zolival, említsd már meg neki, hogy ne így lőjön majd főbe.

Húsz másodperc

Fiatal, huszonegykétéves, középmagas, kisprortolt fiú. A hatalmas iroda közepén tűnik fel, épp ugyanoda tartunk: ő határozott lépésekkel közeledik, én még kissé álmosan botorkálok. Öt méterről már megérzem az arcvíze kellemes, de mégsem tolakodó illatát. A mosdó előtt futok bele. Egyik kezében iratköteg, a másikban narancsszínű ing. Rajta kék felső, sárga egyennyakkendő, fekete nadrág, fekete öv, azon a legújabb generációs telefon szolid bőrtokba rejtve, a szárak vasalt éle alatt a legfényesebbre polírozott cipő, amit valaha láttam. Épp előreengedném, de a titkárnő megelőz:

– Ezt a projektet, János…
– Pillanat, tündér, pillanat, fél perc, és a tied leszek.

Belépünk. Egy pillanat műve az egész: fél másodpercig a bal gallérjára mered a tükörben, majd hirtelen lekapja magáról a kék rövidujjú egyenruhát, ott áll előttem félmeztelenül. Három másodperc: az örökkévalság. További egy másodperc, amíg felmérem a menekülési lehetőségeket: hátam mögött ajtó, futhatnék. Végül is nem adott okot rá, minek féljek. Hirtelen megtöri a kínos csendet, a levetett felső gallérját elcsúfító kétmilliméteres foltra mutat, és magyarázatképpen hozzáteszi:

– Ki van ez már gecizve, a kurvaannyát, bazmeg.

Helyben vagyunk.

Napihas

Most van a kedd hétfője (ahogy ugye Mozart a zene Beethovenje, de ez nem saját). Reggel, negyvennyolc órája permanens hányinger. Kicsi Jerofejevek ficánkolnak a gyomromban, és nyugtatólövedékekkel céloznak agyamra: nyugi pajtás, ez így van rendjén, estére már jobb lesz. A baj csak az, hogy esténként Herr Kóma von Álmossághoz vagyok hivatalos, aki tesz magasról a tervekre, munkákra, és csak ülök, ülök besztondulva a monitor előtt, hátha.

Haj emberek, szenvedésben jó vagyok.

Friss-nemfriss

Kedd reggelig nem lesz új post, bocs emberek, de akkor majdan pótolok. Addig hallgassatok sok zenét.