Adblock Index

Ön cenzor, telepata, vagy urigeller?

Ha egyik sem, akkor biztosan egyéb, meg nem határozott, de jó oka van arra, hogy mások lokális állományait távirányítsa marketing- és jogi eszközök igénybevételével.

Nem fejtem ki bővebben, mert mások már megtették ezen, ezen és ezen az oldalon, sőt, már válaszoltak is rá, így csak vázlatosan, mintegy szőrmentén azoknak, akik nem olvasnak privát blogot (ezen kívül, naná).

Adott egy portál, mely – többek között – hirdetéseket is tartalmaz. Adott egy böngészőszoftver, melynek segítségével a portál tartalma (annak hirdetéseivel egyetemben) megjeleníthető. És adott egy kiegészítés ehhez a böngészőszoftverhez, melynek segítségével a fenti hirdetések eltüntethetőek. Amennyiben valaki kicsit is ismeri a web működését, tisztában van vele, utóbbi eszköz nem magán a szerveren végzi el a piszkos munkát, hanem már utólag, a kliens gépre letöltött állományok között guberál. Ez körülbelül annyit tesz, mintha én a mellettem fekvő Magyar Narancs újság olvasása közben feljegyezném, a 29. oldal alján látható Raiffeisen-hirdetést ne olvassátok el, mert reklám. Nem a nyomdába cammogok be, és fenyegetem meg uzival a mestert, hogy a 29. oldal aljára márpedig harminc Jacques Derrida-idézetet akarok, értem?

Szóval még egyszer: ön cenzor?

Ha nem, akkor mi a széjjelcseszett köze hozzá, hogyan és miként olvasom az oldalát?

b-2007-08-23-a-01.jpg

Végezetül, hogy valami értelme is legyen ennek, íme az útmutató az Adblock Plus használatához:

  1. Firefox letölt.
  2. Adblock Plus plugin letölt, installál.
  3. Filterset frissít (akár Ajnász oldaláról, akár innen, leírást lásd az előbbi helyen).
  4. Örül.

Achtung, achtung, ápdét!

Perrel fenyegeti az Index a hufilter-t @ hup.hu
A másik út, 2.0 @ Onlinemarketing
index self adblock @ A Hannibál Lektűr-attitűd
Unod a reklámokat? – Adblock! @ uzssob
Adblock Plus Element Hiding Helper

Egy hozzászólás

  1. gratulálok apuapuapu! legalább viccesen ír maga a témáról, ami engem nem mozgat meg.🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: