Bangalore

b-2006-12-17-a-01.jpg

Forrás

Most keltem. A Szütsről álmodtam. Felvett valami új titkárnőt a stúdióba, aki egy hét után lelécelt az egész kasszával, aztán kiderült, hogy mégse, de kirúgat engem meg a szalmajanit, aztán mégse, csak engem, közben a barátnőm elhagy (hol az Ági?), bánatomban műhavas síelésre adom a fejem műhó nélkül, sítalpnak a frissen vásárolt design könyvemet használva, és hárman csúsznak utánam, közben azt kérik, hogy gyorsítsak be, mert a lejtő alján félkész kaja vár minket. És tényleg, de nem elég, úgyhogy spórolni kell vele. Valahogy a Dunapartra érünk, a Kardost hívom, aki ad egy huszast valami talált pénztárcából, és nem kell megadnom neki. Taxit hívok a százötös busz egyik kanyarjának beugrójából, egy rakás hajléktalan mellettem, mind a headsetemet nézik, és azt tanácsolják, adjam el, ha nincs pénzem. Valahogy lesz még húszezer, közben a taxi egy Bangalore melletti sörözőben tesz le, ahol annak idején a barátnőmmel összejöttem. Hányingerem van (hiányinger?), felhívom a Szütsöt, rendbejött nála minden, és sok sikert kíván, de ha már hívom, akkor ki kéne neki nyomozni valamit a lopással kapcsolatban. A csaj mégis hunyó, valami összeesküvés tagja vagy mi, és a Kamondit is beszopatta. Valahogy találkozom is vele többször, és azt kéri ne úgy köszönjek el tőle, ahogy szoktam, mert feljelent molesztálásért. Hárman sírunk egymás nyakába borulva (Szüts, Kamondi, én) egy reneszánsz palota udvarán, ezalatt hív a Kardos, valami kriminálisan nagy buliba kell mennem, ahol a vécét keresem. Függőhídon kell megközelíteni (a vécét), de közben már elmúlik, létrán mászunk le, a fokok a zongora fekete billentyűinek megfelelően 2-3-as csoportokban, el kell találni a ritmust, vagy leesel. A talajszinten egy török büfé ablakában (még mindig a buli közepén) két csaj csigákról beszélget, valami eszembe jut, megkérdezem tőlük, de nem arra gondolnak, amire én (valami emlék az elhagyott csajjal kapcsolatban). Felébredek.

3 hozzászólás

  1. i can’t understand what you’re writing, but it’s true what they say about pictures speaking a few hundred or thousand words. love the shot.

  2. It’s about a dream, man. Better to say, a nightmare, and is written in Hungarian. Has very thin relation with the image used for the post. All in all, thanks, I was just googling for a picture about Bangalore (see source under the photo). 🙂

  3. ha ha ha. just as well, you have an eye for good pictures, my nightmares are absolutely vivid, one night i’m a vampire, next i’m being hunted down. thanks for visiting my blog – i have one whole Hungarian friend 🙂 and now i know one more! ha ha.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: