Az a baj, hogy erre sajnos mindenképp szükség van a siker eléréséhez. És még az sem biztos, hogy nem szarnak le a végén - legyél bármennyire is zseniális, a fizetség néha talán csak egy bazi nagy pofon. Mint az alábbi példában; kedvenc hüjekliens-oldalamról, ma érkezett, friss, ropogós. Elvileg - az oldal szerint - megtörtént, de láttunk már karón varjat.
Első munkám volt: egy hatalmas szállodalánc foglalásait intéztem.
Szól a telefon, női hang:
- Jónapot kívánok, a barátomat keresem. Az egyik szállójukban vett ki szobát.
- Melyikben?
- Azt meg honnan tudjam?
- Város neve?
- Fogalmam sincs. Valami síelős hely. Ja, síelni ment.
- Jó. Melyik államba?
- Gőzöm nincs.
- Nézze hölgyem, nagyon sajnálom, de nagyjából száz város létezik az országban, ahol síelni lehet. Legalább azt találja ki, hova szokott járni a barátja. Coloradoba? Vagy Utahba? Vermontba?
- Nem is tudom… olyan furcsa neve volt. Az alaszkai légitársasággal utazott.
- Hoppáré! Akkor Alaszkában van?
- Nem. Ott biztos nem. Kérem, legalább annak nézzen utána, hogy egyáltalán a maguk szállodájában van-e. Tudom a pasas TAJ-számát.
(Ez azért megvan, nem? “Kérjük kedves vendégeinket, adják meg TAJ-számukat arra az esetre, ha valaki keresné önöket. Ja, és az adatokat bizalmasan kezeljük.”)
- Sajnálom asszonyom, ez így nem fog menni. Biztos nem tudja a város nevét?
- Izé… volt benne “q”.
(Hosszú szünet, majd az égi szikra hirtelen a semmiből…) - Snoqualmie Pass, Washington!
- Bingó!
- Oké, itt a hotel címe…
- Kösz. És ha legközelebb hívják magát, legyen kicsit segítőkészebb. Mert most egyáltalán nem tűnt annak.
dögöljön meg a kedves ügyfél …