Ági, Lizus és Bíbaba (utóbbi csendes(?) megfigyelő) csütörtök reggel babaúszásra menet. Nap laposkúszásban az égen, hó sehol, kissé talán borús, hideg reggel. Ági vezet. Lizus a kocsiból nézelődik kifelé.
- Felhő. Labda.
- Mit mondtál, bogaram? Igen, felhős az ég. És a kisfiúk labdáznak a téren.
Ági körülnéz, valóban labdáznak-e valakik valahol, de menet közben nincs sok esély megtalálni őket.
- Felhőlabda.
Kereszteződés, lassítanak. Ági kinéz balra, kisfiúk sehol.
- Hol a labda, bogaram? Nem látom.
- Ot. Ot. – Lizus kifelé mutogat, el, a távolba.
- Felhőlabda!
A pirosnál nejem végül úgy gondolja, utánajár ennek a problémának. Valóban, kicsit felhős az ég, de labdát, vagy bármit, ami labdára emlékeztet közel s távol nem talál.
- Felhőlabda! Felhőlabda! Ot ot ot! – Lizus szinte megszállottan böködi ujjával az ablaküveget, a lámpa unottan sárgára vált.
- Hol, kicsim?
Ági megszállottan kutat a tekintetével bármi után, ami gömb alakú, vagy fehér, netalán egyszerre mindkettő.
Zöld.
- OTT!
Lizus ujja kategorikusan a horizontra szegeződik.
Ági egyesbe vált.
Gázpedál.
Egy pillanatra még balra fordítja a fejét, oda, ahova a csigalány ujja mutat.
És hirtelen, ahogy elindulnak, észreveszi messze, a horizont alján egy kerek, fehér valaminek a körvonalait. Nehéz kivenni a távolból, de valóban ott lebeg. Ági meglepetésében levegőt sem kap. Kissé elmosódott, kissé halvány, de kör alakú, és valóban fehér. Egy igazi felhőlabda: az épp leszálló Hold.
: kategória anyatigris, csigalány
