Lulu patkányokról ír (többek között olaszul, amiből csak annyit értek, hogy in Italia meg Biblioteca Nazionale di Firenze). A patkánydemográfiai kérdéskört illetően hallgatok, mint béka a kocsonyában, csupán annyit tennék hozzá, egyszer volt szerencsém egy original példányhoz face to face, amikor jó tíz éve a TilosAzÁ-ba igyekezvén egy illuminált női hölgy lekapcsolt a bajárattól pár méterre, elszavalt egy fél eposzt fejből, majd utánamrohant a pincébe közölve, szerinte a zsidó fiúk jók az ágyban, mely premissza igazségtartalmáról empirikusan óhajtott meggyőződni. Másnap reggel patkánnyal a hasamon ébredtem - mint kiderült ő volt a házi kedvenc. A sztori ugyan korántsem volt ennyire szimpla, ám reflekciónak ez az epizód bőven megteszi - a többit borítsa feledés és idő homálya.
Ha viszont már a patkányokról esett szó, hadd idézzem meg a világtörténelem egyetlen olyan punkzenekarát, melynek tagjai profikat lehengerlően tudtak zenélni (fuj), tagjaik átlagéletkora meghaladta a harmincat (fuj fuj), és első lemezük címe a biztosítótűt, a karikás Á-t és a színpadról való köpködést követően a hetvenes évek anarchista mozgalmának szimbóleuma lett: The Stranglers: Rattus Norvgicus.

Fura, hogy bekerültek a Sex Pistols, a Damned és a Clash szentháromsága mellé szentnegyedikként a Nagy Brit Punk Kánonba - igaz, láttunk már karón varjat (Dire Straits), nejet (Kate Bush), androgünt (Klaus Nomi) sátánkölyköt (Nick Cave), miért is ne ólálkodhatna a keverőpultnál egy Ray Manzarek orgonatechnikáját idézően dallamos zenekar, melynek vezetője - hogy is fogalmazzak finoman - nem vetette meg az erőszakot, és nem is mindig nyilatkozott politically correct módon (ah! hol volt még a PC akkor), ha nőkre terelődött a szó. Mindazonáltal első lemezeiket vették, mint a cukrot.
Nyolcvanhétig bírták tagcsere nélkül.
funny, tilosazarol es zsidokrol nekem az jut eszembe, amikor az emlitett helyre igyekezven egy baratommal tizenvalahany eve, a nehai dixi, isten nyugosztalja ahol van, azzal probalt meg beszedbe elegyedni velunk: “hova mentek? tilosazaba? dehat ott csak zsidokurvak vannak.”